Meddőség és ami mögötte van

Csodák..

Csodák pedig vannak. Körbe vesznek minket, átölelnek. Ha nyitott szívvel és szemmel járunk, érezhetjük, tapasztalhatjuk őket.

A nagymamám elvesztése 2017ben történt. Nagyon szerettem őt. Sokan mondják, hogy nagyon hasonlítok rá. Egyrészről szerencse, másrészről meg tudjátok, elég megosztott személyisége volt. De egyet nagyon tudott, szeretni. Nem mindig tudta ezt jól közvetíteni. Az erős szeretetéhségéből adódóan, ez nem ment neki mindig jól. Sőt. De sokan nem értették. Én igen. Van hogy annyira vágyunk a boldogságra, hogy azoktól akiktől ezt várjuk, elűzzük magunk mellől. Ezt sokan nem értik meg.

Az elvesztése nagyon fájt , fáj a mai napig. Sokat álmodtam vele a halála után. Főleg rosszakat. Aztán történt valami. Valami új.
Ekkor kattant valami bennem. Ő IS segített tovább menni. Ekkor már egy ideje nem foglalkoztam a baba témával, úgy mond ekkor épp elengedtem. Majd egy éjszaka, 2019 decemberében álmom volt vele. Az nem érdekes hogy mit, hanem az ahogy...

Annyira, de annyira nevettünk álmomban a mamával, hogy potyogtak a könnyeim. Nevetve ébredtem. Valami hihetetlen melegség járta át a szívem, és hetek múlva is éreztem ezt. Mint aki mellett ott lenne, és vigyázna rá. Tudtam, éreztem velem van.

Az álmom után döntöttem úgy hogy itt az idő, tovább menni. Ekkor kerültem a meddőségi klinikára, és bár még sikert nem arattunk, de nem csüggedek. Tudom, hogy mellettem van és segíteni fog. Érzem... ❤

Ti hisztek a csodákban?

Instagram: az.elet.maga

#csoda #álmok #hit #lombik #lombikprogram #áldatlanállapot #meddőség #meddovagyok #mesterségesmegtermékenyítés #remény #mama #hiszekbenne #hiszekneki #nemadomfel #velemvan #mellettemall #szeretet #együtt #sikerülnifog

Most hogy itthon vagyok, és ráerek gondolkodni, nyilván ezt is teszem.
Felvetődik bennem a kérdés, mint oly sokszor, hogy mégis hogy a francba tudjuk mi ezt mind végig csinálni?
Hát én így tettem..
Az első veszteség volt a
legfájdalmasabb, sose fogom tudni feldolgozni. 8 hetesen műtöttek. Akkor nagyon összeomlottam. Már majdnem hogy gyógyszerhez folyamodtam, az állandó nem alvás és folytonos kéz remegés miatt, de végül a sok magnézium és levendula segített valamelyest. Illetve az idő. Az idő amely minden sebet begyógyít.
Ezután kerültem, hosszú kutakodás útján végre egy megértő nőgyógyászhoz, aki el is hitte nekem, hogy ki kell engem vizsgálni. Ekkora tudtam meg, hogy megint terhes vagyok. Valahogy mégis éreztem, hogy nem fog velünk maradni, mert valami nem okés nálam. Sajnos igazam lett. Mégis nyugodtabb voltam, mondván most megtaláljuk azt a fránya hibát.
Ekkor derült ki a trombózis hajlam. Megnyugodtam. Gondoltam most már semmi nem akadályozhat meg minket. A Dr nő is azzal kecsegtetett, hogy 10 hónap alatt 90% hogy terhes leszek.

Majd eltelt megint több mint fél év és semmi... ekkor kerültem a meddőségi klinikára. Ott is biztogattak majd kiderült az IR. Akkor megint úgy éreztem, na most! Na most megcsíptelek. Így hát belevágtunk az inszemekbe Sikertelenül. Az eredmény 3-0 az inszem javára...
Természetesen ott is minden egyes próbálkozás egy újabb reményt jelentett a számomra. Majd ezt követte az augusztus, ahol megbeszéltük, hogy akkor műtét , ha minden rendben akkor várunk még 2 hónapot és ha semmi, akkor lombik.
Na mármost, műtét kész, eredmény: elsőre nem átmosható petevezetékek, görcsoldó hatására egy megnyilt...
Fejemben a gondolat hogy mi van ha már inszem alatt mind a kettő zárva volt, és most egy utat tört magának? Van esélyem vajon elkerülni a lombikot vagy ez az
utolsó esélyem? 

Mindig kapaszkodok valamibe, mindenbe megpróbálom a pozitív oldalát meglátni. Most is így teszek. 27én kíváncsian várom mit mondanak a klinikán. Mennyi időt illetve esélyt kapunk még mielőtt bármibe is belevágnánk.
Kapszkodók, esélyek, eredmények, remények. Nekem csak így megy újból és újból tovább mennem.

Instagram: az.elet.maga

#remény #esély #meddőség