Meddőség és ami mögötte van

Csodák..

Csodák pedig vannak. Körbe vesznek minket, átölelnek. Ha nyitott szívvel és szemmel járunk, érezhetjük, tapasztalhatjuk őket.

A nagymamám elvesztése 2017ben történt. Nagyon szerettem őt. Sokan mondják, hogy nagyon hasonlítok rá. Egyrészről szerencse, másrészről meg tudjátok, elég megosztott személyisége volt. De egyet nagyon tudott, szeretni. Nem mindig tudta ezt jól közvetíteni. Az erős szeretetéhségéből adódóan, ez nem ment neki mindig jól. Sőt. De sokan nem értették. Én igen. Van hogy annyira vágyunk a boldogságra, hogy azoktól akiktől ezt várjuk, elűzzük magunk mellől. Ezt sokan nem értik meg.

Az elvesztése nagyon fájt , fáj a mai napig. Sokat álmodtam vele a halála után. Főleg rosszakat. Aztán történt valami. Valami új.
Ekkor kattant valami bennem. Ő IS segített tovább menni. Ekkor már egy ideje nem foglalkoztam a baba témával, úgy mond ekkor épp elengedtem. Majd egy éjszaka, 2019 decemberében álmom volt vele. Az nem érdekes hogy mit, hanem az ahogy...

Annyira, de annyira nevettünk álmomban a mamával, hogy potyogtak a könnyeim. Nevetve ébredtem. Valami hihetetlen melegség járta át a szívem, és hetek múlva is éreztem ezt. Mint aki mellett ott lenne, és vigyázna rá. Tudtam, éreztem velem van.

Az álmom után döntöttem úgy hogy itt az idő, tovább menni. Ekkor kerültem a meddőségi klinikára, és bár még sikert nem arattunk, de nem csüggedek. Tudom, hogy mellettem van és segíteni fog. Érzem... ❤

Ti hisztek a csodákban?

Instagram: az.elet.maga

#csoda #álmok #hit #lombik #lombikprogram #áldatlanállapot #meddőség #meddovagyok #mesterségesmegtermékenyítés #remény #mama #hiszekbenne #hiszekneki #nemadomfel #velemvan #mellettemall #szeretet #együtt #sikerülnifog

Ne várj a megfelelő alkalomra!

Akár ezt a címet is adhatnám a gondolataimnak.

Emlékszem, 25 éves voltam amikor én és az akkor még nem férjem, elkezdtünk a gyermekvállalásról beszélni. Ekkor már 3 éve együtt voltunk, tulajdonképpen már ebben az időben 2 éve együtt is éltünk.
Ekkor épp egy újabb országváltás volt a hátunk mögött, így teljesen a 0ról indultunk akkor már másodszorra. Tudtuk, hogy jó lenne és azt is hogy lelkileg készenállunk, de! Jöttek a félelmek és a kifogások.

Nincs meg a határozatlan szerződésem, kicsi a lakás, új munka kell, új szerződés, új lakás, most kocsi, most másik kocsi, most másik állás, most félretett pénz, több pénz, elfolyt a pénz,össze is kéne házasodni, megint új állás, megint sz@r szerződés. Nem baj 6 hónap a próbaidő ezt már kibirjuk.. Az idő meg csak telt és rohant előttünk, mi meg bizonytalanul robogtunk mögötte.

Aztán eljött 2018 éve! A nagydobás! A csillagok összeálltak felettünk. Jó szerződés, jó kocsi, jó lakás, jó fizetés. Azt hittük, ezaz! Na most! A nászútról már terhesen jöttem haza. Maga volt az álom az egész! Sose felejtem el, amikor a férjem azt mondta nekem a kocsiba ülve, hogy "Drágám, akkor most tényleg minden sikerült?, Most tényleg minden összejött?" és madarat lehetett volna velünk fogatni.

Aztán 8 héttel később, mint egy rossz álom... vér, sírás, orvos, kórház, műtét... és a lelkemből kitéptek egy darabot. Mind a kettőnkéből. Csak ültem és zokogtam, hangosan. Nem szégyeltem, nem érdekelt... csak azt a sok sok évet akartam kiadni magamból.. az éveket amiket elpazaroltam. Erre. A veszteségre. 2szer....

Az évek alatt a kapcsolatunk nem változott sőt! 25 évesen is tudtam, hogy Ő az igazi.. és mégis, féltem. Pedig nincs megfelelő alkalom! Azóta is sorban történik mindig valami, és fog is! Nincs olyan hogy most jött el az ideje. NINCS! Az ideje akkor jött el, amikor a szívedben már megszületett..

Ne várjátok az alkalmat, ne vesztegessétek el az időt olcsó kifogásokra. Nincs tökéletes pillanat, alkalom,lehetőség. Az élet kiszámíthatatlan.

"Az élet maga,a legmegbízhatatlanabb narrátor.." ( film. Az élet maga )

És ez mennyire igaz...

Instagarm: az.elet.maga 

#meddőség #áldatlanállapot #ido #veszteség #nincsmegfeleloalkalaom

A titkunk, a múltunk, a jelenünk, a jövőnk. Ezek mi vagyunk.
Ezeket nem mondjuk csak úgy el mindenkinek. Csak azoknak, akikben megbízhatunk, akik a szerető családunk, segítő barátunk. Érdekes...

Ezt az oldalt mégis úgy hoztam létre, hogy talán igazán megbízható barátnőm egy van jelen, senki más a családból. A közeli családból. Pedig tudják. Tudják, érzik, átérzik, sajnálnak érte.
Sajnálnak azért, hogy mi ide jutottunk, és bár mindent elmondhatok nekik, ezért ezek a sorok mégis lelkem mély bugyraiból távoznak. Tisztán és Őszintén.

Mégis félünk. Félünk elmondani másoknak, mások előtt. Mert az emberek vájkálnak, kíváncsiak és valljuk be úgy igazán, néha kárörvendőek is.

De mi itt vagyunk, egymásnak, egymásért. Ezt csak az értheti, aki benne van, vagy volt, ne adj Isten lesz. Más nem. Más nem érzi át a mindennapi harcunkat magunkkal és másokkal szemben.

A barátaim és családi körömben, nekem adatott meg elöszőr a terhesség. Még szégyeltem is picit magam, mert akkor már nem egy lány volt a környezetemben aki harcolt a babáért. És tessék, most itt vagyok...

Ez én vagyok, úgy igazán, őszintén. De tudom, nem egyedül...

Insagram: az.elet.maga

#nemakarokbeleszolni #meddőség #lombik #lombikbaba #lombikprogram #ivf #icsi #iui #inszemináció #fájdalom #vetélés #harc #küzdelem #mindennapok #erősvagyok #nővagyok #meddovagyok #anyaleszek #kitartok #nemadomfel #szivárványbaba #veszteségfeldolgozás #erősekvagyunk #bátrakvagyunk #együttvagyunk #blogger #blog #elmondomhátmindenkinek 

Most hogy itthon vagyok, és ráerek gondolkodni, nyilván ezt is teszem.
Felvetődik bennem a kérdés, mint oly sokszor, hogy mégis hogy a francba tudjuk mi ezt mind végig csinálni?
Hát én így tettem..
Az első veszteség volt a
legfájdalmasabb, sose fogom tudni feldolgozni. 8 hetesen műtöttek. Akkor nagyon összeomlottam. Már majdnem hogy gyógyszerhez folyamodtam, az állandó nem alvás és folytonos kéz remegés miatt, de végül a sok magnézium és levendula segített valamelyest. Illetve az idő. Az idő amely minden sebet begyógyít.
Ezután kerültem, hosszú kutakodás útján végre egy megértő nőgyógyászhoz, aki el is hitte nekem, hogy ki kell engem vizsgálni. Ekkora tudtam meg, hogy megint terhes vagyok. Valahogy mégis éreztem, hogy nem fog velünk maradni, mert valami nem okés nálam. Sajnos igazam lett. Mégis nyugodtabb voltam, mondván most megtaláljuk azt a fránya hibát.
Ekkor derült ki a trombózis hajlam. Megnyugodtam. Gondoltam most már semmi nem akadályozhat meg minket. A Dr nő is azzal kecsegtetett, hogy 10 hónap alatt 90% hogy terhes leszek.

Majd eltelt megint több mint fél év és semmi... ekkor kerültem a meddőségi klinikára. Ott is biztogattak majd kiderült az IR. Akkor megint úgy éreztem, na most! Na most megcsíptelek. Így hát belevágtunk az inszemekbe Sikertelenül. Az eredmény 3-0 az inszem javára...
Természetesen ott is minden egyes próbálkozás egy újabb reményt jelentett a számomra. Majd ezt követte az augusztus, ahol megbeszéltük, hogy akkor műtét , ha minden rendben akkor várunk még 2 hónapot és ha semmi, akkor lombik.
Na mármost, műtét kész, eredmény: elsőre nem átmosható petevezetékek, görcsoldó hatására egy megnyilt...
Fejemben a gondolat hogy mi van ha már inszem alatt mind a kettő zárva volt, és most egy utat tört magának? Van esélyem vajon elkerülni a lombikot vagy ez az
utolsó esélyem? 

Mindig kapaszkodok valamibe, mindenbe megpróbálom a pozitív oldalát meglátni. Most is így teszek. 27én kíváncsian várom mit mondanak a klinikán. Mennyi időt illetve esélyt kapunk még mielőtt bármibe is belevágnánk.
Kapszkodók, esélyek, eredmények, remények. Nekem csak így megy újból és újból tovább mennem.

Instagram: az.elet.maga

#remény #esély #meddőség